Ugye milyen mogorva ember volt a nagypapa? Szerintem kifejezetten kedves volt és vicces. Ó, a nagypapa mindig nagyon ideges volt… Én így emlékszem, te úgy emlékszel, ezeknek látszólag közük sincs egymáshoz, pedig ugyanarról az emberről, helyszínről, eseményről beszélünk. De mi az igazság? Van egyáltalán olyan?
Megerősíteni a rosszat olykor jót jelent.
Természetes törekvés a karrierépítés rögös útján, hogy minél jobb színben tüntessük fel eddigi eredményeinket. A releváns szakmai referenciák, az igazolható sikerek képesek növelni a díjszabásunkat, a munkadíjunkat, a havi bérünket. Gyakori azonban, hogy már-már komikumba hajló önfényezésbe megy át a túlzott bizonygatás.
A serdülők nem a megszokott válaszokat hozzák, nyitottak és máshogy tekintenek a világra, mint a felnőttek. Éppen ezért izgalmas szakemberként együtt dolgozni velük – jelenti ki L. Stipkovits Erika a Mi, együtt című podcast-sorozat záró adásában.
Kutatás igazolta a népi bölcsességet.
Úgy tűnik, a mélyebb okokról nem igazán esett szó ebben az amerikai kutatásban.
Sokaknak bizonyára ismerősek a teljesen eltérő politikai nézeteket képviselő rokonnal folytatott kínos beszélgetések, netán viták, sőt összeveszések. Miért történik mindez? Hogyan lehet elkerülni? És elkerüljük-e egyáltalán?
A társfüggés szomorú példája annak, miként él hazugságban az, aki függő, ám a gyógyító józanodással új esélyt kaphat. A társfüggők története megmutatja, hogyan vagyunk képesek lehasadni önmagunkról, mert a szembenézés a valósággal túl fájdalmas lenne.
Nem könnyű jó döntést hozni, ha ilyen sok a lehetőség.
Legtöbben szülőként nem látjuk magunkat bántalmazónak, de vajon biztos, hogy nem vagyunk azok? Hol húzódik a határ? És ha mégis annak bizonyulunk, mit tegyünk, hogyan kérjünk segítséget, hogy gyermekünk ne örökítse majd tovább a pusztító viselkedést?
Hogy optimista legyen? Hogy felnőtt korában bizalommal forduljon a külvilág és az emberek felé, de vigyázzon is magára? Legelőször saját magunkkal kell tisztában lennünk.
Ha kreatív emberekre gondolok, nemcsak kiváló alkotók jutnak eszembe, hanem azok is, akik rendkívüli kreativitásukról tettek tanúbizonyságot, hogy miképp enyhítsék szenvedésüket egy-egy szomorú eset, sőt tragédia után.
Csak feltételekkel édes a bosszú.
Mi kell ahhoz, hogy érett felnőttként reménytelenül vágyakozzunk valaki elérhetetlen után? Egy fiatal nő történetéből kiderül, hogy semmi patológiás, szinte logikusan követték egymást a lépések. Mégis sokat elárul rólunk az ilyen helyzet, és az is, hogy miként tudunk kijönni belőle.
Mikor és hogyan alapozódik meg bennünk a szülői létünk? Hogyan tudunk együttműködni szülőpárként, pláne, ha már több gyermek van? Hogyan lehet összeegyeztetni egymással nagyon különböző nevelési elveket? L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta és Szörnyi Krisztina, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztője többek között e kérdésekre keresik a választ a Mi, együtt podcast-sorozat ötödik adásában.
Kézműtét és adakozás – a kutatók nem fukarkodtak az ötletekkel.
Egy-egy regény vagy vers elindít többnyire elindít bennünk valamit, szinte megváltozik tőle az életünk. Egy új művészetterápiás irányzat az irodalmi szövegek ilyen varázserejét aknázza ki.
A legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban valósággal, realitással, történeteinkkel foglalkozunk.
A korral csökken az önimádat – véli egy kutatás.
Amikor elmesélünk egy történetet, ami velünk történt, nem csak egy eseményláncot mondunk vissza, benne vagyunk mi magunk is. Duplán igaz ez, ha az életünk történetére gondolunk. De hogyan működik ez a fajta énkonstruálás?
